okotudat.hu oko-eletmod.hu
pozíció:
Cikkek \ Érdekességek \
 

Október 4. az Állatok Világnapja

2007. Május 23. (Szerda), 01:06:34

Október 4. az Állatok Világnapja

 

 

Az ember a környezetében található háziasított és vadállat állományt a mindennapi élet során, széles körben használja. Felgyorsult világunkban egyre kevesebb szó esik az állati élet tiszteletéről, pedig az állatok felhasználásának az ember sokat köszönhet.

 
Hagyományosnak mondható, hogy október 4-e az Állatok Világnapja azzal telik el, hogy az állatvédők az ember által tartott gazdasági – kedvtelési állatok tenyésztését, tartását, a velük való bánásmódot összegezik.

Az állattartás két nagy osztályba sorolható: gazdasági állattartás, és kedvtelési célú állattartás. Míg a gazdasági állatok alatt általában az ember számára (főleg élelmezési célból) iparszerűen tartott állatokat soroljuk, addig a kedvtelési állatok csoportjába minden más olyan állat beletartozik, amelyet az ember „szeretetből”, a velük való kapcsolattartás végett tart. Nem feledkezhetünk meg ezen a napon a prémtermelés céljából tartott (Magyarországon sok tízezer ilyen célból elpusztított) állatról, és a kísérleti laborok-telepek állatairól sem.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület véleménye szerint az ország állattartási kultúrája vad, haszonorientált, a humánus alternatíva sok esetben ezért nem érvényesülhet.

A gazdasági állatokat iparszerűen tenyésztik - hizlalják, sok esetben minden természetes ingertől hermetikusan elzárva, stresszel teli környezetben érik el a feldolgozási állapotukat. A tenyésztési helyről a vágóhelyig jutás országon belüli, és nemzetközi formája is gyalázatos. Libák-szárnyasok szállítás közben sok esetben gyakran roncsolt állapotba jutnak a „végcélhoz”, juhok – sertések a megrakott teherautókon gyakran egymást széttapossák, csontjaikat törik a hosszú út alatt… Az állatok feldolgozása gyakran ilyen előzmények után valósul meg, ezt a minőséget kapjuk vissza Mi laikusok, mikor az étkezéshez vesszük meg a hiper – szuper áruházakban az akciózott hozzávalókat.

A kedvtelési állatok évről évre egyre szélesebb körűvé növik ki magukat, hiszen nemcsak kutyát-macskát tarthatunk, hanem a hüllők, halfélék, díszmadarak, pókok-rovarok, egyéb állatok megszámlálhatatlan faja áll rendelkezésre legális-illegális formában, hogy tarthassuk őket. Az állatok beszerzése egyéni úton, és állatkereskedések által is megvalósulhat. A kedvelési állattartás a felelőségen kell, hogy alapuljon, a „kedvenc” céljából tartott állatokat egy életen át kellene, hogy tartsuk, és megfelelő háttérrel kellene hogy rendelkezzünk a tartási-egészségmegőrzési költségek fedezéséhez. Az állattartáskor fontos lenne, hogy az állat védelme érdekében megfelelő életteret alakítsunk ki. Magyarországon évente több százezer állat válik kóborrá (megunás, érdektelenség miatt), a gyepmesteri telepeken az országban több tízezer állat kerül elpusztításra.

A tél közeledtével ruhatárunk kabátjait is selejtezzük, és van, aki sokszázezres prémből készült testfedővel helyettesíti a régi kabátot. Gondoljuk arra, hogy csak az országban több tízezer szürke róka válik a prémkészítés áldozatául, a más, ilyen célból tenyésztett apró gerincesek (hörcsögök, nyércek, csincsillák) száma sok százezer… Ha nem vásárolunk prémeket, csökken az igény, és a termelési kapacitás. Öltözve is védhetjük az állatokat, hiszen az élő állatból készült prémnek is van alternatívája.

állatkisérlet2.jpgA laborállatok kérdésköre igen bonyolult. Joga van-e az embernek (mint főragadozónak) más fajú élőlényeket felhasználni azért arra a célra, hogy saját maga számára a túlélést segítse?!? Emberi szemszögből a válasz egyértelmű: igen. De ha beleképzeljük magunkat egy laboratóriumban kísérleti állat bőrébe, a kérdésre adott válasz már nem ilyen határozott. A laboratóriumi állatok száma a világon eléri a 100 milliót, védelmük fontosságára való tekintettel „saját” napjuk van, mégpedig: Laboratóriumi Állatok Világnapja minden évben április 24-e.

Október 4-én, az Állatok Világnapján, és az év egészében éljünk úgy, hogy a természettel, környezetünkkel, az abban található más fajú élőlényekkel való kapcsolatkor megtaláljuk a humánus normát. Hozzuk létre az élet tiszteletén alapuló állattartást, egy magasabb szintű környezeti normát, hogy aztán majd Mi emberek egymással szemben is hasonlóképpen bánhassunk.

Ön is lehet állatvédő, hiszen a bennünket körülvevő világot Mi magunk alakítjuk!

Seres Zoltán
Orpheus Egyesület
Forrás: www.zug.hu – Állatbarát Web Kuckó

 

co: greenfo


Elérhetőség: 3515 Miskolc, Egyetemváros Pf. 3. Tel.: 46/555-070
2006 © ÖKO-FERR Nonprofit Kft.